Manó tanoda
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Megnyitotta kapuit a Manó Tanoda a Vécseyben. November 8-án már harmadik alkalommal ismerkedhettek a leendő kis elsősök az iskolával és a tanító nénikkel.
Az este hangulatát az iskola tanulóiból álló, a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola keretei között működő Lókötő gyermek néptánccsoport alapozta meg Grexáné Nagy Enikő vezetésével. A vidám népi gyermekjátékokba néhány perc után az ovisok is örömmel bekapcsolódtak.
Ezután többféle program közül választhattak a kicsik. Barna Júlia és Soltész Klára tanító nénik vezetésével játékos sportfoglalkozáson próbálhatták ki a kölyökatlétikai programcsomag elemeiből összeállított akadálypályát.
Szakady Katalin és Dalanics Katalin tanító néni vezetésével az informatika világába tettek kirándulást a gyerekek. A tanulói laptopokon és az interaktív táblán, többféle manós puzzle-t rakhattak ki. Az ovisok bátran és hihetetlenül ügyesen kezelték az informatikai eszközöket. Teljesen elmélyültek a feladatban, meg sem álltak, míg az összes puzzle-t ki nem rakták.
Közben a terem közepén az ügyes kezű tanító nénik vezetésével beindult a manógyár. Aranyos kismanók születtek az ovisok keze alatt, amelyet nagy örömmel vittek haza.
Következő alkalommal is várjuk az érdeklődő szülőket és ovisokat a Manó Tanodába! Kísérjék figyelemmel honlapunkat, az óvodákban kifüggesztett plakátjainkat!
- Találatok: 1749
Napközis vetélkedő a Vécseyben
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
2017. november 15-én iskolánkban jó hangulatú napközis vetélkedőt, játékos délutánt szerveztünk.
8 napközis csapat, 7 feladatban mérhette össze ügyességét, ötletességét.
A lányoknak az ügyességi, a fiúknak a célbadobásos feladatok tetszettek a legjobban.
A gyerekek kipróbálhatták magukat többek között toronyépítésben, horgászásban, tárgyak válogatásában. A feladatok sikeres megoldásához az ügyességen kívül szükség volt találékonyságra, türelemre, kitartásra, a figyelem összpontosítására.
A képességek játékos fejlesztése mellett célunk volt a csapatszellem erősítése, a közösségfejlesztés. Fontos, hogy a gyerekek tudjanak a csapatért, egymásért, jó hangulatban együtt dolgozni, küzdeni.
Ezek a vidám délutánok lehetővé teszik, hogy a tanulás mellett a tanulók hasznosan töltsék el szabadidejüket, úgy töltődjenek fel, kapcsolódjanak ki, hogy közben képességeik, készségeik is fejlődnek.
Laczjákné Gárdus Tímea
- Találatok: 1631
Barlangélmény a Vécseyben!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Magyarország rejtett felszínalatti világa a 3D technika pazar látványvilágával bemutatva. Vendégünk a Caverna-3D stábjának vezetője Egri Csaba , tagja a 3D barlangi fotósokat tömörítő La Salle nemzetközi fotóscsoportnak.
- Találatok: 1648
Őszi szünet!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Vécseys Diákok!
Remélem, nagyon várjátok már az őszi szünetet! Pihenjetek sokat a szünetben, és minden nap tartózkodjatok a szabad levegőn! Aki teheti sétájon, túrázzon, sportoljon sokat!
Aztán pedig újult erővel vár a Vécsey Iskola!
- Találatok: 1770
Boldog iskola
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Nagy-nagy örömmel jelentem be, hogy iskolánk elnyerte a Boldog Iskola címet a Jobb Veled a Világ Alapítvány pályázatán, ezért a 3.a osztály tanulói ebben a tanévben minden hónapban boldogságórán vesznek részt!
- Találatok: 2113
OTP Oktatási Központ roadshow
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Az OTP Fáy alapítvánnyal, illetve a Nyíregyházi Oktatási Központtal már régóta jó a kapcsolatunk. Többször vettek már részt tanulóink a különböző foglalkozásokon, melyek hasznosnak bizonyultak a gyerekek gazdálodái ismereteinek, pénzügyi tudatosságának terén. Az idén október 9-én nagyszabású roadshowt szerveztek iskolánkba. A fantasztikus délután képeit megtekinthetik honlaunkon!
- Találatok: 1899
2017 október 6-i megemlékezés
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Az október 6-i műsort évről-évre a nyolcadikos tanulóink készítik osztályfőnökeik vezetésével. Nem volt ez másként az idén sem! A gyönyörű, megható megemlékezést köszönjük a fellépő nyolcadik osztályos tanulóknak, Belinszki Józsefné (8.a), Bakkné Csapó Erika (8.b), Oláh Sándorné (8.c) osztályfőnököknek!
Nézzék meg a műsoron készült képeinket!
- Találatok: 1237
Koszorúzás a Vécseys héten
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Régi hagyomány már az iskolánkban, hogy az október 6-i ünnepi megemlékezést követően az iskola vezetése, a Vécsey Károly Alapítvány vezetése, az osztályok képviselői megkoszorúzzák iskolánk névadójának Gróf Vécsey Károlynak a szobrát. Az idén október 5-én került erre sor, a tanulmányi kirándulások miatt. A műsort és a koszorúzást is megtisztelte jelenlétével Tormássi Géza önkormányzati képviselő úr is. Köszönjük!
Tekintsék meg a képeket!
- Találatok: 1268
Családi nap képek!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
2017. szeptember 30-án nagy sikerű, látványos családi nap zajlott intézményünkben. A képek önmagukért beszélnek, kérem tekintsék meg azokat!
- Találatok: 1686
Itt az Érkerti Családi és Pályaorientációs Nap programja!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Zenés ébresztő: Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport
Sztárvendég: Illyés Ákos színművész
Fellépnek még: Csonka Ferenc: A szeretet himnusza, Kislókötők néptáncegyüttes, 2Step Dance Crew moderntánc csoport, Petri Pengetős Citera és Énekegyüttes, Citrom Band - Demecseri fúvószenekar
Programok ovisoknak, családoknak:
- Manóparti
- Kincskeresés
- Játékos interaktív foglalkozás
- Beszélgetés, ismerkedés az első osztályos tanítónénikkel
- Gyermekpszichológiai tanácsok
- Én és a testvérem programok
- Manókalap szépségverseny
- Ovisoknak ajándék!
Pályaorientációs programok:
- Középiskolák pályaválasztási bemutatója
- Tudlik Csilla: pályaválasztási tanácsok
- Gyermeksebész bemutató
- Rendőrségi bemutató
- Tűzoltó bemutató
További programok:
- Népi játszóudvar
- Méhészeti termékek bemutatója
- Honvédsuli: rádióiránymérés, túlélési fortélyok
- Nyíregyháza Tigers Amerikai Football
- Nyíregyházi dojo Ju Jitsu bemutató
- Érzékenyítő játékok
- Családi vetélkedő
- Családi játékok a csodavárral
- Csillámtetkó
- Szivacskézilabda
- Tollaslabda
Büfé
Tombola
- Találatok: 2241
Bővebben: Itt az Érkerti Családi és Pályaorientációs Nap programja!
A magyar gyermekvédelmi rendszer működése az online környezetben történő gyermekveszélyeztetés tükrében
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Hírek
A Kormány a 1488/2016. (IX.2.) Korm. határozattal elfogadta Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiáját. A stratégia egyik célja, hogy a köznevelési intézmények honlapján naprakész információk legyenek elérhetők az online gyermekvédelem területén alkalmazható jogszabályokról, védelmi lehetőségekről és a médiaműveltség növelését célzó programokról.
- Találatok: 1747
Érkerti családi nap
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Program hamarosan...
- Találatok: 1814
Ismét a Csodavárban
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kitűnő kapcsolatot ápolunk a Csodavár Korai Fejlesztő Centrummal. Sokszor jártak már tanulóink a játszóházban, de például kirándulni is voltak a Csodavár csapatának segítségével és szervezésében.
- Találatok: 1693
Szezonnyitó táncház
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Hosszú évek óta jó a kapcsolatunk a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolával. A Kislókötők, és a Lókötők táncegyüttesek utánpótlását rendre tanulóink adják.
- Találatok: 2402
Első hét a vécseyben!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kicsit megkésve, de annál nagyobb örömmel számolunk be elsőseink első hetéről. Nagy szeretettel fogadták őket Tóth Gáborné Magdika néni osztályfőnök, és Lakatosné Zajácz Ágnes tanító néni. Láthatóan a gyerekek is jól érezték magukat!
- Találatok: 1861
Szülői értekezletek
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
- Találatok: 1628
Megkezdődött a 2017/2018-es tanév!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
A szeptember 1-i ünnepélyes tanévnyitóval megkezdődött a 2017/2018-as tanév. Valamennyi tanulónknak izgalmas, boldog, eredményes tanévet kívánunk! Még ezen a napon megkezdődött a tankönyvek kiosztása. Probléma esetén forduljanak a tanulók osztályfőnökéhez, illetve a tankönyvfelelős Dalanics Katalinhoz!
A mai nappal elkezdődnek a szülői értekezletek:
2017.09.05-én az első osztályban,
2017.09. 11-én az 5-8 évfolyamon,
2017.09.12-én a 2-4. évfolyamokon.
Minden szülő megjelenésére számítunk!
- Találatok: 1976
Napközis foglalkozások 2017/2018. tanévben
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők!
A nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény 27.§ (2) bekezdése értelmében „az általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig tartsanak, továbbá 17 óráig – vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben - gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről.”
A 46.§ (1) a) bekezdése alapján „a tanuló kötelessége, hogy részt vegyen a kötelező és a választott, továbbá általános iskolában a tizenhat óráig tartó egyéb foglalkozásokon”.
A fentiek értelmében az iskola egyéb foglalkozásait tizenhat óráig szervezzük, melyeken minden tanuló számára kötelező a részvétel.
- Találatok: 1763
Kezdődik a 2017/2018-as tanév!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Egyébként az új tanév 180 tanítási napból, 6 tanítás nélküli munkanapból áll majd, és 2018. június 15-én ér véget. De addig még sok-sok érdekes dolog vár rátok a Vécseyben!
Ne felejtsétek, az iskolába továbbra is reggel 7 óra, és 7:45 között kell megérkezni.
- Találatok: 1353
Osztályozó vizsga, javító vizsga
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Tanulók, Tisztelt Szülők!
Tagintézményünkben 2017. augusztus 25-én, 28-án és 29-én osztályozó vizsgát tartunk a főépületben reggel 8 órai kezdettel.
A javító vizsga időpontja 2017. augusztus 28. 8 óra.
Az érintettek hozzanak magukkal Bizonyítványt és írószert!
Pontos megjelenésetekre számítunk!
- Találatok: 1439
Tankönyvosztás
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők!
A Kormány a 1265/2017. (V.29.) határozata értelmében az 1-9. évfolyamokon tanuló gyermekek számára ingyen biztosítja a tankönyveket!
A tankönyvosztás időpontja tagintézményünkben: 2017. szeptember 1. (A délelőtt folyamán kapják meg a könyvet a tanulók, amelyet délután lehet majd hazavinni.)
Kérjük megfelelő táskát biztosítsanak!
- Találatok: 1222
Képek a ballagásról!
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Tanulók, Szülők!
Felkerültek honlapunkra a 2017. évi Ballagási és tanévzáró ünnepélyen készült fényképek. Jó nézelődést kívánunk!
- Találatok: 1854
Nyári szünet
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Minden kedves diákunknak kellemes pihenést, tartalmas időtöltést kívánunk a nyári szünetre!
- Találatok: 1600
Tanévzáró, Ballagási ünnepély
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Kérem ne felejtsék, hogy az ünnepélyes tanévzáróval egybekötött ballagás 2017. június 17-én szombaton 9 órától kerül megrendezésre!
Mindenkit szeretettel várunk!
Kérjük az alkalomhoz illő ünnepi öltözetben jelenjetek meg a ballagáson!
- Találatok: 1118
Kitüntetés Oktató-Nevelő Munkáért
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Nagy megtiszteltetés érte iskolánkat, hiszen Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pedagógus nap alkalmából a tavalyi évhez hasonlóan kitüntetéssel ismerte el iskolánk egy kiváló pedagógusának hosszú időn át kiváló munkáját.
Nagy örömmel számolunk be róla, hogy a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézmény tagintézmény-vezetője, Kindruszné Stefán Erika Oktató-Nevelő Munkáért Vietórisz József-díjat vehetett át a tegnapi napon Dr. Kovács Ferenc polgármester úrtól a városi pedagógus napi rendezvényen!
Gratulálunk igazgató néninek!
Fotó: Móricz Csaba/ezahir.hu, illetve: www.nyiregyhaza.hu
- Találatok: 1421
1. hely a Dienes Pál megyei matematika versenyen
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Versenyeredményeink
Nagy örömünkre szolgál, hogy hírt adhatunk tehetséges matekosunk Koncz Benedek legújabb kitűnő eredményéről. Beni a múlt pénteken megnyerte a Dienes Pál megyei matematika versenyt a nyolcadik osztályosok között! Gratulálunk neki és persze felkészítő tanárának Belinszki Józsefné Eta néninek! Így tovább!
- Találatok: 1652
Bendegúz Tudásbajnokság
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Versenyeredményeink
Koncz Benedek, iskolánk 8.a osztályos tanulója a Bendegúz Tudásbajnokság megyei döntőjén biológia tantárgyból 6. helyezést ért el.
Gratulálunk neki, és felkészítőjének Csajági Éva tanárnőnek!
- Találatok: 2101
PC-Kismester Országos Informatika Verseny
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Versenyeredményeink
2017. május 5-én rendezték meg a PC-Kismester informatika verseny országos döntőjét Budapesten, melyen az előzetes fordulók eredményei alapján tagintézményünk négy tanulója vehetett részt. Ennek az alkalmazói versenynek a fő profilja a programozás, de szövegszerkesztési és táblázat kezelési feladatok is szerepeltek a versenyben. Tanulóink szép eredményeket értek el!
- Találatok: 1995
Sportmászás
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Versenyeredményeink
Virgo Özséb Benjámin, 3.b osztàlyos tanulónk, nagy dicsőséget szerzett iskolánknak!
S P O R T M Á S Z Á S B A N
I. korcsoportos diákolimpia 2016/2017. tanév orszàgos döntőjèben IV. helyezést ért el! ????
Gratulálunk Neki és büszkèk vagyunk rà!
- Találatok: 1923
RUT-IN-FO megyei verseny eredmények
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Versenyeredményeink
2017. április 20-án zajlott a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola informatika tantermeiben a hagyományos RUT-IN-FO megyei informatika verseny döntője. Mind a 6-7. évfolyamosok, mind a 8. évfolyamosok 10 fős döntős mezőnyébe 2-2 Vécseys tanuló jutott be, akik szép eredményeket értek el.
A 8.-osok között Győrfi Sándor (8.b) 1., Szabó Ákos (8.b) 7. helyezést ért el, míg a 7, évfolyamon Szabados Artemon Krizosztom (7.b) 4., Horváth Alex (7.b) 5. lett. A kiváló eredményekhez gratulálunk!
Eredménylista: http://www.moricziskola.hu/eredmenyek/mevaere/rutinfo2017.htm
Fényképek: http://www.moricziskola.hu/eredmenyek/mevaere/rutinfo_2017f.htm
További eredmények: http://www.vecsey-altisk.sulinet.hu/2016-2017-tanev/versenyeredmenyek
- Találatok: 1766
Tavaszi szünet
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek! Tisztelt Szülők!
A Tavaszi szünet 2017. április 13-án kezdődik. Az első tanítási nap a szünet után 2017. április 19. ("A" hét szerda).
Kellemes pihenést kívánunk!
- Találatok: 1157
Robotika verseny
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A 3.b-s Török Márton Levente III. helyezést ért el a robotika versenyen, ahová elhívta 3.b-s szurkoló csapatát is.
/Fényképek: Dalanics Katalin/
- Találatok: 1634
Észbontó verseny a Kertvárosban
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
"Észbontó" címmel rendezett tanulmányi versenyt alsó tagozatosoknak a Kertvárosi Tagintézmény. Három csapatunk képviseltette magát a rendezvényen; a 4.a csapata az előkelő második, míg a 2.a és a 3.b egy-egy csapata megosztva a negyedik helyen végzett.
/írás, fényképek: Dalanics Katalin/
- Találatok: 1562
Alsós versmondó verseny
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
2017. március 22-én versmondó versenyt tartottunk az alsó tagozatosok számára. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy sikerült a gyerekek érdeklődését felkelteni a versek iránt.
A régi klasszikus költők mellett a mai gyerekirodalom alkotásait is bemutatták a kis előadók.
Az 1-2. évfolyamon 21, a 3-4. évfolyamon 16 tanuló mérte össze tudását.
Köszönet a zsűri és a felkészítő tanító nénik munkájáért is.
/Írás: Makár Istvánné. Képek: Éliás Szabolcsné/
- Találatok: 1415
Oldalainkat 427 vendég és 0 tag böngészi
A Vécsey Diákönkormányzat tevékenysége
A Vécsey iskola diákönkormányzatának tagintézményünk valamennyi tanulója a tagja. A DÖK legmagasabb szintű döntéshozó szervezete a DIÁKTANÁCS, melyet az osztályok által delegált osztálytitkárok alkotnak. A Diákönkormányzat diákvezetőségét iskolánkban a vezetők (titkár és helyettese), és a tisztségviselők (tanulmányi-, kulturális-, sport-, környezetvédelmi felelősök) alkotják. Őket a diáktanács választja meg a szeptember eleji jelölő ülését követő szeptember végi tisztújító ülésén.
- A tagok kérdéseket intézhetnek az osztálytitkárhoz, a Diáktanácshoz, a DÖK diákvezetőségének tagjaihoz. Joguk van személyesen részt venni a Diáktanács nyílt ülésein, illetve a Diákközgyűlésen. Az osztálytitkárokat megilletik a tagok jogai, és kötelességük megjelenni és képviselni osztályuk érdekeit a Diáktanácsban. A DÖK diákvezetősége valamennyi diák érdekét köteles képviselni a diáktanácsban, DÖK diákvezetőségi üléseken. A Diákönkormányzatot négy segítőtanár irányítja, akik között a munkamegosztás az alábbiak szerint alakul: DÖK vezető tanár – Egyszemélyi felelőse a diákönkormányzat működésének, képviseli a DÖK-öt az iskola vezetőségében. Alsó tagozatos vezetőtanár: Alsó tagozatban felügyeli, segíti a DÖK működését. Felső tagozatos vezetőtanár: Felső tagozatban felügyeli, segíti a DÖK működését. Gazdasági ügyekért felelős vezető tanár: Kezeli a DÖK saját rendezvényeiből, és a pályázatokból befolyt összegeket. Minden tanév első feladata a Tanárvezetőség felállítása. A tanárvezetőséget a nevelőtestület választja alakuló ülésén. Bármely DÖK segítő pedagógus a nevelőtestület határozata alapján év közben is visszahívható.
-
- DÖK segítő tanár: Jakab László
- Felsős segítő: Czirjákné Budai Mária
- Alsós segítő: Makár Istvánné
- Pénzügyek: Tóth Gáborné
- DÖK-vezető: Majoros Bianka 7.a helyettesek: Hugyecz Júlia 6.b, Dávid Róbert 7.a
-
A kétirányú interakció több párhuzamos csatornán keresztül zajlik a tanulók és a diákvezetés között. Ezek közül a legfontosabbak:
- a diákvezetők személyes jelenléte a diákéletben
- iskolarádión keresztül
- osztálytitkárokon keresztül
- iskolaújságon keresztül
- osztályfőnökön keresztül
- DÖK-infó oldal az iskola Internetes honlapján