- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Tanulóink, Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter újabb rendeletet adott ki, melyben kiegészíti/módosítja a járványügyi intézkedési tervet. Ennek okán, és az egyhetes tapasztalat alapján pénteki hatállyal módosul/kiegészül az intézkedési tervünk.
Az alábbiakban CSAK a módosuló részeket emelem ki, majd mellékelem a letölthető 2020.09.11-től hatályos, V2.0 verziószámú Vírusvédelmi intézkedési tervet.
Kérem, olvassák el figyelmesen!
2. AZ INTÉZMÉNY LÁTOGATÁSA
Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten a szülők részére szervezett programon való részvétel céljából.
A szülők gyermeküket a kapuig kísérhetik, és délután ott várhatják meg. Kérjük a szülőket, ne csoportosuljanak, és igyekezzenek megtartani a védőtávolságot! A tömeg elkerülése érdekében több lépcsőben és két kijáraton engedjük haza a gyermekeket.
A főbejáraton hagyják el az iskolát az alsó tagozatosok: 15:45 1. évfolyam, 15:50 2. évfolyam, 15:55 3. évfolyam, 16:00 4. évfolyam
A felső tagozatos napköziseket (a nem egyedül hazajárók kivételével) a napközis nevelők csoportonként 15:50 és 16:05 között az udvaron keresztül az elektromos kapuhoz kísérik.
- Találatok: 945
Bővebben: 2020.09.11-én módosul a Vírusvédelmi intézkedési terv
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Szülők, Gyerekek!
Szeretnénk segítséget nyújtani a KRÉTA e-Ellenőrző használatában.
- Találatok: 1419
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Elkezdődött a 2020-2021-es tanév! Tanévnyitó ünnepséget csak szűk körben, az első osztályosok részvételével tartottunk a járványhelyzet miatti biztonsági óvintézkedéseket betartva.
- Találatok: 798
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Az első osztályosok ajándékot kaptak iskolakezdésre.
- Találatok: 826
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Szeptember 1-én megkezdődik az iskola. A köznevelésben tanuló gyermekek és a munkájukat végző pedagógusok esetében különösen fontos a koronavírus elleni védekezés minél hatékonyabb megszervezése. Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) ezért kiadta a "Intézkedési terv a 2020/2021. tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről" című dokumentumot. Ennek alapján a mai napig minden iskola elkészítette saját "Járványügyi intézkedési tervét". Ennek kivonatát olvashatják itt tájékoztatásul, illetve letölthetik és megismerhetik a teljes dokumentumot.
Ezúton is kérek mindenkit a felelősségteljes viselkedésre, az intézkedési terv maradéktalan betartására!
1. FELKÉSZÜLÉS A NEVELÉSI ÉVRE, TANÉVKEZDÉSRE
Alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást végeztek munkatársaink. A fertőtlenítő nagytakarítás elvégzése során figyelembe vettük a Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK) ajánlását. A tagintézményvezető ellenőrizte a takarítások végrehajtását. Az ellenőrzésről jegyzőkönyv készült.
A portán kézfertőtlenítő szer került kihelyezése. Megtörtént a portás-vagyonőr képzése a járványügyi helyzetben a beléptetéssel kapcsolatos új feladatairól.
- Találatok: 1141
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
A tankönyvcsomagok a napokban érkeznek iskolánkba. Tájékoztatom Önöket, hogy kiosztásukra az első tanítási napon kerül sor, így azokat aznap a tanítás befejeztével lehet hazavinni.
- Találatok: 1108
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
A 2020/2021. tanév 2020. szeptember 1-én 7:45-kor elkezdődik! A járványügyi helyzet az életünk minden területét befolyásolja, így az iskolát is. A jelen állás szerint a hagyományos módon indulunk, persze az egészségügyi rendszabályok fokozott betartásával. Az iskolai "vírusszabályokról" egy másik bejegyzésben részletesen tájékoztatjuk önöket.
A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket eredményez. Ebben az évben jó idő esetén az alsó tagozatosok számára tartunk az udvaron rövid, ünnepélyes tanévnyitót 8 órától. A felső tagozatosok tanévnyitójára az osztálytermükben, osztályonként, osztályfőnöki óra keretében kerül sor.
- Találatok: 1161
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is tanszertámogatást nyújt az általános iskola 1-4. évfolyamán tanuló, nyíregyházi lakóhellyel rendelkező diákok részére.
- Találatok: 1220
Bővebben: Tanszercsomag kiosztásával kapcsolatos tájékoztatás 2020/2021. tanév
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Veres László, iskolánk tagintézményvezetője 2020. augusztus 13-án telefonon nyilatkozott a Kölcsey Televíziónak a várható iskolakezdésről, az iskolai felújításokról.
- Találatok: 747
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
KEDVES SZÜLŐK!
Az iskola a nyári szünetben zárva tart. Ügyintézésre az alábbi időpontokban van lehetőség:
v 2020. július 8. (9.00-13.00-ig)
v 2020. július 22. (9.00-13.00-ig)
v 2020. augusztus 5. (9.00-13.00-ig)
v 2020. augusztus 17-től folyamatos.
vezetőség
- Találatok: 838
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők!
Amint azt 2020. május 20-án Dr. Maruzsa Zoltán Köznevelésért felelős Államtitkár bejelentette a tantermen kívüli digitális munkarend a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad és a tanév hossza sem változik.
2020. június 2-től azonban egyéni vagy kiscsoportos (1-5 fő) foglalkozás szervezhető a tanulók felzárkóztatása céljából az iskola épületében.
- Találatok: 1238
Bővebben: Tájékoztatás kiscsoportos foglalkozás szervezhetőségével kapcsolatosan
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők!
Amint azt 2020. május 20-án Dr. Maruzsa Zoltán Köznevelésért felelős Államtitkár bejelentette a tantermen kívüli digitális munkarend a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad és a tanév hossza sem változik.
Június 2-től megváltozik azonban a gyermekfelügyelet rendje. Indokolt esetben immár a Vécseyben is szervezünk gyermekfelügyeletet. Ennek igénybe vételéhez írásban kell nyilatkozni, legalább egy nappal előtte, reggel 9 óráig. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a gyermek nevét, osztályát, az igényelt ügyelet első- és utolsó napját, valamint hogy naponta milyen időtartamban szeretnék a felügyeletet. Valamint hogy kérnek-e étkezést (tízórai és/vagy ebéd és/vagy uzsonna kérhető), a szülő működő telefonszámát, és egy nyilatkozatot arról, hogy a tanuló tudomásuk szerint egészséges.
- Találatok: 1243
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Szülők!
A Vécsey Károly Tagintézmény előzetes felmérést végez a 2020. június 16-26. közötti gyermekfelügyelet, illetve a 2020. június 29-augusztus 23. időszakokra szervezendő napközis táborok vonatkozásában.
Gyermekfelügyelet iránti előzetes igények leadhatók:
25. hét |
26. hét |
35. hét |
2020. 06. 15. - 2020. 06. 21. |
2020. 06. 22. - 2020. 06. 28. |
2020. 08. 24. - 2020. 08. 30. |
Napközis táborra előzetes igény leadható:
27. hét |
28. hét |
29. hét |
30. hét |
31. hét |
32. hét |
33. hét |
34. hét |
2020. 06. 29. - 2020. 07. 05. |
2020. 07. 06. - 2020. 07. 12. |
2020. 07. 13. - 2020. 07. 19. |
2020. 07. 20. - 2020. 07. 26. |
2020. 07. 27. - 2020. 08. 02. |
2020. 08. 03. - 2020. 08. 09. |
2020. 08. 10. - 2020. 08. 16. |
2020. 08. 17. - 2020. 08. 23. |
Az igények jelzésére több lehetősége is van:
- Találatok: 1882
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Közintézményeket Működtető Központ (KÖZIM)
4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1.
Tel: 06-42/512-835
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tisztelt Szülő / Gondviselő!
Tájékoztatom, hogy a 2020/2021-es tanévre az intézményi étkezést a Közintézményeket Működtető Központ az iskolai tanítási napokon biztosítja.
- Találatok: 1688
Bővebben: Közintézményeket Működtető Központ (KÖZIM) közétkeztetéssel kapcsolatos tájékoztatója
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A felsős napközis nevelők Laczjákné Timi koordinálása mellett pénteken kedves dekorációt készítettek mind a beiratkozás, mind a jövőbeli iskolába érkezés kapcsán iskolánkban.
- Találatok: 813
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Iskolánkban a Fő az egészség pályázat segítségével berendezett Tankonyhán Technika órákat is tartottunk az idei tanévben felsős tanulóinknak.
- Találatok: 740
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Köszönöm mindenkinek az elmúlt három hétben a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetése során tanusított ügyességét, talpraesettségét, kitartását és állhatatosságát melyek eredményeként sekerült elindítani, és hatékonyan működtetni az otthoni, digitális eszközökkel támogatott tanulást. Tudjuk, sok családban okozott nehézséget mind az internet, mind az informatikai eszközök beszerzése. Az elmúlt héten több mint 30 tanulói laptopot osztottunk ki kölcsönbe a rászorulóknak, és ezen a héten továbbiakat szeretnénk eljuttatni oda, ahol ez segítséget jelent.
2020. április 9-én megkezdődik a TAVASZi SZÜNET. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 8. (szerda) ezen a napon fognak tehát a szünet előtt utoljára tananyagot, feladatot kapni a gyermekek. A szünet április 14. keddig tart.
- Találatok: 1666
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Március első napjaiban megtartottuk a Pénz7 Pénzügyi és Vállalkozói témahetet iskolánkban.
- Találatok: 672
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Szülők!
Tiszteletteljes kéréssel fordulok Önökhöz. Kérem azokat a családokat, ahol közeli hozzátartozó az új koronavírus közösségi terjedésével érintett területekről (országokból) érkezett, vagy érkezik haza a közeljövőben, ebben az esetben éljen gyermekük az iskolából való -14 napig- távolmaradás lehetőségével. Igazoltnak tekintjük az otthonlétet, ha Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, levelemre történő hivatkozással kérelmet nyújt be.
Megkeresésemben leírtak az esetleges fertőzés/fertőzések megakadályozását célozza, gyermekeink, az iskola közössége és a szülők érdekét szolgálva. Megnyugtató segítség az Önök részéről a közös erőfeszítés eredményessége érdekében. Tovább erősíti az iskola koronavírus terjedését megakadályozó intézkedéseit.
Tájékoztatom Önöket, hogy az intézményünkben és a város többi közoktatási intézményeiben, jelenlegi ismereteim szerint nincs, a fertőzésben érintett személy.
A Móricz Zsigmond Általános Iskola és Tagintézményei tekintetében a Szülői közösség számára bármilyen változás esetén azonnali tájékoztatást adok.
Kérem Önöket kísérjék figyelemmel a https://koronavirus.gov.hu oldalt.
Megértő és támogató együttműködésüket köszönöm!
Illés Zoltán Imre
intézményvezető
Levelemhez csatolom:
1. NEMZETI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT
2. Mit kell tudni a koronavírusról?
3. A fertőtlenítő kézmosás menete
- Találatok: 903
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők/Gondviselők!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket.
- Találatok: 858
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Rendkívül fontos az egészség megőrzésében a rendszeres kézmosás. Nagyon fontos, hogy az iskolai mosdókban kihelyezett kézfertőtlenítőt napjában többször is használjuk. Erről szeretnénk tájékoztatni kicsit részletesebben:
- Találatok: 782
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülő!
Tájékoztatom Önt, hogy a Magyar Állam nevében a Miniszterelnöki Kormányiroda két naptári évre – 2020. január 1-től 2021. december 31-ig tartó időszakra – szóló szerződést kötött az UNIQA Biztosító Zrt.-vel annak érdekében, hogy az Általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003.(VIII.14.) Kormányrendeletnek megfelelően a biztosított korosztályba tartozó magyar állampolgárok államilag finanszírozott balesetbiztosítási védelemben részesüljenek.
- Találatok: 756
Bővebben: Államilag finanszírozott általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
2020. február 28-án pénteken rendeztük meg immáron a XXII. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt.
- Találatok: 875
Bővebben: XXII. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdaléneklési Verseny
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Tanulók, Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) Emmi rendelet 182/A. § (1) értelmében a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézménye 2020. március 5-én csütörtökön 16:00 órától az iskola 6.sz tantermében TÁJÉKOZTATÓ NAPOT tart az Etika/Hit- és erkölcstan tantárgy oktatásának 2020/2021. tanévi megszervezéséről.
Szeretettel vájuk iskolánk jelenlegi tanulóinak, leendő első osztályosaink érdeklődő szüleinek megjelenését!
Üdvözlettel:
Veres László
tagintézményvezető
- Találatok: 760
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Nagy örömünkre szolgál, hogy a múlt héten megújúlt iskolánk főbejárati homlokzata egy új molinóval.
- Találatok: 823
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Szülők!
Ahogy már az ellenőrzőn keresztül is tájékoztattuk Önöket, a mai napon rendezzük az iskolában a Vécsey-Vásárhelyi kamara néptánc és népdaléneklési versenyt, ezért a gyerekeknek ma nem kell iskolába jönni, a mai nap tanítás nélküli munkanap.
Megértésüket köszönjük!
- Találatok: 850
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
2020. február 13-án csütörtökön délután megtartottuk az idei Farsangi mulatságot, melyen az alsó és felső tagozatosok is részt vettek.
- Találatok: 974
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Régi hagyomány iskolánkban a Karácsony közös megünneplése. Ebben az évben is állítottunk karácsonyfát iskolánk főbejárati előterében. A téli szünet előtti utolsó hét már a karácsonyra való ráhangolódással telt. Iskolarádión a tanórák közti szünetekben karácsonyi zenék tették hangulatosabbá az elmúlt hetet.
- Találatok: 1013
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
2019. december 18-án a 3.a osztály és az 5.a osztály osztályfőnökeikkel együtt nagy élvezettel hallgatta a Kaláka együttes Karácsonyi koncertjét az Evangélikus Templomban.
- Találatok: 817
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Felső tagozatos tanulóink decemberben több alkalommal is voltak korcsolyázni a Városi Jégpályán.
- Találatok: 898
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Az 5. a osztály a közelgő ünnepre hangolódott a Karácsonyi forgatagban és a Városháza Karácsonyi Kiállításán.
- Találatok: 808
- Részletek
- Írta: Dávida Csaba
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Az 5. a osztály saját szervezésű mikulás ünnepséget rendezett.
- Találatok: 883
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
A nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló 1042/2019. (II. 18.) Korm. határozat alapján Magyarország Kormánya egyetértett azzal, hogy az ezeréves magyar kultúra a jelen állampolgárainak és a jövő nemzedékeinek művelődése, önkifejezése és nemzeti identitása, valamint Magyarország kulturális fennmaradása szempontjából fundamentális jelentőségű érték, ennél fogva a kiteljesítés az állam kiemelt felelőssége.
Ennek jegyében a Kormány életre hívta a Lázár Ervin Programot, amely szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi-, tánc-, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.
A megvalósítást az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítja, a Nyíregyházi Tankerületi Központ koordinálja. Köszönjük a támogatásukat!
A Lázár Ervin Program keretében a Vécseysek minden tanévben eljutnak egy-egy programra, mely megfelel a fenti irányelveknek.
1. évfolyamon bábszínházi előadást láthatnak.
2. évfolyamon egy előadóművész lép fel az iskolában.
3. évfolyamon a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egy előadását tekinthetik meg.
4. évfolyamon komolyzenei, vagy népzenei programon vesznek részt a suliban, vagy a városban egy rendezvényhelyszínen.
5. évfolyamon a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egy előadását tekinthetik meg.
6. évfolyamon cirkuszlátogatásra utaznak Budapestre.
7. évfolyamon egy előadóművész lép fel az iskolában.
8. évfolyamon színház látogatásra kerül sor Budapesten.
- Találatok: 1509