Kedves Tanulóink, Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter újabb rendeletet adott ki, melyben kiegészíti/módosítja a járványügyi intézkedési tervet. Ennek okán, és az egyhetes tapasztalat alapján pénteki hatállyal módosul/kiegészül az intézkedési tervünk.
Az alábbiakban CSAK a módosuló részeket emelem ki, majd mellékelem a letölthető 2020.09.11-től hatályos, V2.0 verziószámú Vírusvédelmi intézkedési tervet.
Kérem, olvassák el figyelmesen!
2. AZ INTÉZMÉNY LÁTOGATÁSA
Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten a szülők részére szervezett programon való részvétel céljából.
A szülők gyermeküket a kapuig kísérhetik, és délután ott várhatják meg. Kérjük a szülőket, ne csoportosuljanak, és igyekezzenek megtartani a védőtávolságot! A tömeg elkerülése érdekében több lépcsőben és két kijáraton engedjük haza a gyermekeket.
A főbejáraton hagyják el az iskolát az alsó tagozatosok: 15:45 1. évfolyam, 15:50 2. évfolyam, 15:55 3. évfolyam, 16:00 4. évfolyam
A felső tagozatos napköziseket (a nem egyedül hazajárók kivételével) a napközis nevelők csoportonként 15:50 és 16:05 között az udvaron keresztül az elektromos kapuhoz kísérik.
3. EGÉSZSÉGÜGYI SZEMPONTBÓL BIZTONSÁGOS KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA
Az első félévben esedékes nagylétszámú tanuló vagy pedagógus egyidejű jelenlétével járó rendezvényeket későbbre halasztjuk, vagy a megszervezés esetén tekintettel vagyunk:
- Az Operatív törzs által meghatározott létszámkorlát szigorú betartására,
- az alapvető egészségvédelmi intézkedések betartására,
- zárttéri helyett szabadtéri rendezvény szervezésére,
- a rendezvények kisebb létszámúra bontására, és a résztvevők számának korlátozására.
A 4. és 6. évfolyamos úszásoktatásokat tavaszra vagy későbbi évfolyamra halasztjuk.
4. ÉTKEZTETÉS
Az ebédelő gyermekeket a nevelők osztályonként elkülönítve ültetik asztalhoz.
6. TEENDŐK BETEG SZEMÉLY ESETÉN
Az a gyermek, tanuló, vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel jöhet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
7. INTÉZKEDÉSEK FERTŐZÉSSEL ÉRINTETT INTÉZMÉNYEK ESETÉN
A közneveléssel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 26.§ értelmében a koronavírus-világjárvány által okozott fertőzés vagy fertőzött személyek megjelenése a nevelési-oktatási intézményben a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 30. § (5) bekezdése szerint megyére, fővárosra kiterjedő veszélynek minősül. ennek megfelelően koronavírus érintettség esetén az adott intézményben vagy település intézményeiben csak az Oktatási hivatal rendelhet el rendkívüli szünetet.