- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Magasra tették a mércét bötödik és hetedik osztályosaink a 2017. március 14-én 10 órától tartott iskolai megemlékezésen. Már megszokhattuk, hogy tagintézményünkben igen színvonalas iskolai műsorok, megemlékezések zajlanak (az archívumban, és a régi honlapon ennek bizonyítékait is megtekinthetik), de az idén az 5.a és 5.b ostályok tanulói ha lehet, rátettek erre még egy lapáttal. A zenés, mozgásos elemekkel átszőtt irodalmi igényességű alkotás a szereplő tanulókon kívül a felkészítő pedagógusok Baracsi Katalin, Fehér Ildikó és Jakab László munkáját is dícséri.
Mindannyiuknak köszönjük a nagyszerű élményt!
A műsoron készült képek megtekinthetők itt!
- Találatok: 2086
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Március 3-án rendeztük meg 19. alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt.
102 nevezés, Magyarország 30 településének 34 általános, művészeti és középiskolája, egyesülete, néptánc együttese által benevezett 43 néptáncos és 59 népdalos produkció, összesen 370 versenyző. Számokban összefoglalva ilyen volt az idei verseny, de nem tudják megmutatni csak a számok azt az értéket, amit ez a jövőre kerek évfordulót ünneplő rendezvény képvisel. A csillogó gyermeki tehetséget és szemeket, az elvarázsoló táncszínházat, a rengeteg megszólaló, megelevenedő magyar tánc- és dallamanyagot, a sokszor kimagasló tánctechnikai tudást, az idősebb generáció példaértékű meglepetés műsorát, az eredményhirdetésen éneklő Vándordíjas népdalénekes legény hidegrázósan szép hangját, az eredményhirdetés utáni sok szoros ölelést, gratulációt, bánat- és örömkönnyeket. Pedig ilyen is volt az idei Vécsey-Vásárhelyi Kamara, és még ki tudja hány arcát mutatta még a nap folyamán megjelenő 5-600 embernek.
- Találatok: 1580
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Szülők!
2017. 03. 13-án 16 órától fogadó órát tartunk az iskolában. Ugyanekkor tájékoztatást tartunk a leendő 1., valamint a jelenlegi 1-7. osztályos tanulók szüleinek az etika/hit- és erkölcstan tantárgy oktatásának megszervezéséről az oktatást vállaló egyházak képviselőinek jelenlétével.
Kérjük tiszteljenek meg bennünket érdeklődő jelenlétükkel!
- Találatok: 788
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Szülők, Gyerekek!
Magyarország 2015-ben csatlakozott először ahhoz, az Európa szerte 23 országban egy időben zajló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyi ismeretekkel rendelkező, sorsát e téren is kezében tartó fogyasztó információkkal való támogatását, a figyelemfelkeltést a pénzügyi tudatosságra.
A program fókuszában az általános és középiskolások állnak, akik közül első évben, 2015-ben, mintegy 650 iskolában, közel 90 ezer diák kapcsolódott be a Pénz7 eseményeibe míg 2016-ban 788 iskola 1435 pedagógussal támogatta a közel 102.000 diák pénzügyi tudatosságának elmélyítését.
2017. március 6-10. között a mi iskolánk is bekapcsolódik a rendezvénybe, és megrendezzük a Pénz7 – Pénzügyi és Gazdálkodási témahetet a 3-8. évfolyamokon.
A témahét keretében 3-4. évfolyamon egy magyar és egy matematika, 5-8. évfolyamon egy osztályfőnöki, egy matematika óra, illetve egy napközis foglalkozás keretében kerül sor gazdálkodási, pénzügyi ismeretek átadására.
Kérünk benneteket gyerekek, legyetek aktívak a témahét rendezvényein!
- Találatok: 3569
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Március 3-án rendezzük meg tizenkilencedik alkalommal a Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyt. Az addig hátralévő időben itt a házigazda Lókötő Táncegyüttes honlapján igyekszünk minden aktuális információt megosztani a versennyel kapcsolatban.
Várjuk a versenyre a művészeti alapiskolák, középiskolák, táncegyüttesek, énekegyüttesek tagjait! A néptáncversenyen maximum 6 fős csapatok léphetnek színpadra, míg az énekversenyen szóló és csoportos (6 fő) bemutatkozásra is lehetőség van.
Mindenkit szeretettel várunk!
További információ: http://www.lokototancegyuttes.hu/
Ugyan Attila
versenyszervező
06304057081
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Találatok: 1867
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
"Iskolai könyvtárunk kiemelt rendezvénye zajlott február 22-én: az alsó tagozatosok hangosolvasási versenye, ahol 25 gyerek vett részt.
Jó volt látni az izgatott, versenylázban égő arcokat, az elsősök „már tudok olvasni” büszkeségét, a másodikosok biztos olvasni tudását, a harmadikosok olvasási tudatosságát a párbeszédes részek hangsúlyozásában, a negyedikesek magabiztosságát. Mindezek mögött pedig a lelkiismeretes, hozzáértő, szeretettel végzett tanítói munkát."
Czirjákné Budai Mária tanár néni összefoglalója
- Találatok: 2080
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Képek és videók az iskolai farsangról! Köszönjük Dalanics Katika néninek!
- Találatok: 1884
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Sajnos elkeveredett, így késve, de annál nagyobb büszkeséggel adunk hírt ifjú focistáink újabb sikereiről. Még decemberben történt, hogy az alsósok a Móriczban Mikulás kupán szereztek tapasztalatokat, majd a Mikulás kupa - Kertváros elnevezésű versenyen mind az 5-6. évfolyamosok, mind a 7-8. évfolyamosok remek játékkal 1. helyezést szerezve hódították el a kupát. Futball teléjesítményükre nagyon büszkék vagyunk! Gratulálunk valamennyi játékosnak és a tanulókat felkészítő Berecz András testnevelőnek is, aki sportvezetői feladatai mellett kérésünkre "fotó-riporteri" erényeket is megcsillogtatott. Ez utóbbi eredményeit tekinthetik meg a cikk folytatásában!
- Találatok: 1680
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A Csillagszekér planetárium vendégeskedik iskolánk nagytornatermében 2017. március 17-én! Tanulóink több turnusban látogathatják az életkoruknak megfelelő csodálatos előadásokat!
- Találatok: 1293
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Az olvasólétra bemtatatása
B. Mikula Edit főkonyváros írása rólunk és egy kiváló programról a Móricz Zsigmon Könyvtár oldalán
Megnézem!
- Találatok: 2717
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A Sport Poharak a világ harminchat országában már 25 éve népszerű. Magyarországon azonban új készségfejlesztő programként használják, sőt nemcsak erre, hanem versenyzésre és a szabadidő aktív eltöltésére is ajánlják.
Pázmány Viktória szülő írása
- Találatok: 1764
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola versenyén angol és német nyelvből mérhették össze tudásukat a megye iskoláiból érkező tanulók.
- Találatok: 1420
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Iskolánk három 8.a-s tanulója, Lippa Fruzsina, Poór Lilla és Koncz Benedek érdekes, izgalmas, tanulságos versenyen vett részt a Kazinczy általános iskolában. A "Nyelvünkben játszunk" csapatversenyen a város iskoláiból 15 csapat (7-8. évfolyamos tanulók) vetélkedett egymással. Iskolánk versenyzői a 2. helyen végeztek. A gyerekeket Czirjákné Budai Mária készítette fel. Gratulálunk a szép eredményhez!
- Találatok: 2206
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Sok kis nebuló nagy örömére Sesztákné Rácz Éva és Fehér Ildikó tanár nénik keze nyomán egyre csak szépül a kis épületben a fejlesztő terem!
- Találatok: 2435
Bővebben: Tanár nénik keze által szépült meg a fejlesztő terem
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Nagy népszerűségnek örved az alsósok által látogatott rádióépítő szakkör!
- Találatok: 2304
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
"2016.11.07-én Hangosolvasási Versenyt tartottunk a 3. osztályosok számára, melynek témája Berg Judit Rumini c. könyve volt."
Mikula edit könyvtáros, MZSK Vécsey utcai fiókkönyvtár írása
- Találatok: 2854
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Iskolánk fiú tanulói rendszeresen részt vesznek a város különböző futball rendezvényein. Most az intézményi Bozsik Program őszi eseményeiről, és a Szőlőskerti kupáról olvashatnak.
Berecz András testnevelő beszámolója
- Találatok: 2606
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt 8-os Szülők!
2016. november 14-én 16:30 órától összevont pályaválasztási szülői értekezletet tartunk az iskolában. A megbeszélésen megismerhetik a nyolcadik osztályos beiskolázási folyamatot, a választható iskolatípusokat és azok jellemzőit, és tájékoztatást kapnak a központi felvételi eljárásról is.
Megjelenésükre feltétlenül számítunk!
- Találatok: 1429
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Kellemes pihenést kívánunk az őszi szünetre!
Az őszi szünet utáni első tanítási nap november 7. hétfő. "B" heti órarend szerint kell bepakolni!
- Találatok: 2001
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők!
Ezúton is tájékoztatjuk önöket, hogy 2016. október 24-én hétfőn 16 órától fogadó órát tartunk az iskola épületében. A tanítókat a saját tantermükben, a szaktanárokat a kifüggesztett beosztás szerinti tantermekben kereshetik fel, hogy érdeklődjenek gyermekük tanulmányi előmeneteléről.
Kérjük önöket, minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel!
- Találatok: 1745
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!
Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy 2016. november 18-án fogászati szűrővizsgálat lesz tanulóink számára az iskolában. Az osztályok beosztását előre elkészítjük.
- Találatok: 2130
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
"Tisztelt Tagintézmény-vezető Asszony!
A Damjanich János szobránál október 6-án megtartott gyásznapi koszorúzás szervezőinek nevében megköszönjük Önnek, valamint iskolája tanulóinak és pedagógusainak a segítséget és a rendezvényen való részvételt.
Külön elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki a csákókat elkészítő és elhelyező diákok komoly, fegyelmezett, az alkalomhoz méltó magatartásáért, a mostoha időjárási körülmények közötti helytállásáért.
Kívánunk Önöknek jó munkát és eredményes tanévet!
Tisztelettel és köszönettel: a Nyíregyházi Városvédő Egyesület elnöksége"
- Találatok: 2210
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
1975 óta október 1. a zene világnapja. Ilyenkor világszerte rendeznek hangversenyeket, koncerteket, zenei programokat. Tagintézményünk sem maradt ki a sorból, hiszen az alsó tagozat a kistornateremben rendezett koncerten, a felső tagozat iskolarádión keresztül emlékezett meg a jeles napról.
- Találatok: 1286
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Szó szerint mesés napjuk volt a 3.b-seknek a Népmese napján a Vécsey utcai fiókkönyvtárban.
- Találatok: 1429
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!
2016/2017. tanévben két lelkes szülő Tomku György és Virgo Richárd rádióépítő szakkört indít iskolánkban.
A szokásos informatika tehetséggondozó szakkör is elindult 7-8. osztályosok számára, melyen ebben a tanévben először a középiskolák által is preferált, és rendkívül népszerű JAVA programozási nyelvvel ismerkedhetnek meg a tanulók. A szakkört Veres László vezeti.
- Találatok: 1612
Bővebben: Tájékoztatás rádióépítő- és informatika szakkörökről
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményének kisdiákjai, a korábbi évek hagyományait követve, az idei tanévben is látogatást tettek a Csodavár Játszóházba. Az intézmény és a Csodavár között működő szoros szakmai kapcsolatnak köszönhetően az iskola alsó tagozatos osztályai közül többen is havi rendszerességgel látogatják a játszóházat.
Szakady Katalin írása
- Találatok: 1590
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Az állatokkal való törődés, odafigyelés fejleszti a gyermekek érzelmi intelligenciáját. Ma a 2.b osztályban Toto járt gazdijával: Esztivel.
Pázmány Viktória írása
- Találatok: 1840
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Fantasztikus élményben volt része ma iskolánk tanulóinak, hiszen a szív világnapján egy rendhagyó testnevelés óra keretében együtt tornázhattak Miló Vikivel!
- Találatok: 1660
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A Vécsey 8. évfolyamos diákjai 2016 09. 20-án felejthetetlen élményt adó foglalkozáson vettek részt Budapesten, a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központban.
Csajági Éva írása
Frissítés: 2016.09.25. - Új képek!
- Találatok: 1657
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
A Vécseyben Sesztákné Rácz Éva és Csajági Éva tanárnők 50 tanulóval megpályázták a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ ingyenesen látogatható programjait. A Bűvösvölgy foglalkozásain való részvételhez szükséges volt egy célzottan a médiaismeretekre irányuló felkészülés.
Csajági Éva írása
- Találatok: 1432
Bővebben: Előkészítő foglalkozások a Bűvösvölgyi látogatáshoz
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
2016. szeptember 16-án a 2.b osztály fantasztikus élménynapon vett rész. Erről számol be Pázmány Viktória szülő, és a magukért beszélő fényképek!
- Találatok: 1766
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
"Iskolánk csapatait a 2016/2017-es tanévben az I., II. és III. korcsoportban neveztük a Bozsik Programba, melynek nyitó fesztiválja 2016. szeptember 13-14-én zajlott a Nyíregyházi Városi Stadionban." - Berecz András (testnevelő)
- Találatok: 3155
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tanítói kezdeményezésre, szülői közreműködéssel rendhagyó napközis foglalkozásokat szervez a 3.b osztály a gyerekek egymás közötti konfliktusainak helyes kezelésével kapcsolatban.
- Találatok: 1799
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Iskolánkban - immár hagyományosan - szabadidős kulturális tevékenységként az 5.-6. évfolyam leány tanulóiból szervezett énekkar működik. Jelenlegi létszáma 30 fő. Az együtt éneklés öröme mellett lehetőség nyílik a legszebb hangú tanulók számára szóló éneklésre is.Példaként említhetjük a júniusban elballagott Jánosdeák Ivettet, Racskó Lillát és Tenke Mónikát, akik 4 éven át gyönyörködtették szép énekükkel a hallgatóságot. A jelenlegi csapattal is törekszünk a szép, tiszta éneklés megvalósítására.
Tevékenységünk mottójaként választottuk J. H. Newman sorait: "Semmit a világon nem vinnénk véghez, ha megvárnánk míg képesek vagyunk olyan jól csinálni, hogy senki ne találjon benne hibát."
Brecskáné L. Nagy Éva írása
- Találatok: 2129
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Kedves Szülők!
Iskolánkban a tanulókkal kapcsolatos adatok kezelésére a NEPTUN-naplót használjuk. Ehhez kapcsolódik az elektronikus ellenőrzőkönyv, melynek elérését, használatát segíti az alábbi bejegyzés.
- Találatok: 5170
- Részletek
- Írta: Veres László
- Kategória: Iskolai hírek, információk
Tanulóink jogait és kötelességeit a Házirend tartalmazza. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért azonban (külföldi útjaikon szerzett tapasztalataik mintájára) a nevelési munkaközösség rövidített formában is megfogalmazta a követendő viselkedési normákat!
- Találatok: 1383