Iskolánk diákjai és pedagógusai is részt vettek a Vécsey Utcai Fiókkönyvtár Adventi Mesekalendáriumának létrehozásában.
Iskolánk tanulói saját készítésű kis munkáikkal igyekeztek karácsonyi hangulatot vinni a kórházba a betegeknek és az ott dolgozóknak is.
Bővebben: Ajándékok készítése a kórház betegeinek és dolgozóinak
Idén az iskola udvarán rendeztük meg a hagyományos Mikulás-futásunkat.
A 6.a osztályban vetélkedővel ünnepelték a Mikulás eljövetelét.
A 2020/2021-es tanév első napközis vetélkedőjét 2020. november 13-án, délután rendeztük meg, melynek szervezője Erdős-Szikora Csilla tanárnő volt.
Az Open-Air tantermünkben az időjárás függvényében idén is minél több erdőórát igyekezett megtartani Csajági Éva biológia-tanárnő a hatodikos tanulók számára.
Iskolánk könyvtára egy pályázat segítségével új dokumentumokkal bővült.
Bővebben: Könyvtárbővítési pályázat által könyvtárunk új dokumentumokkal gyarapodott
Tisztelt Szülők!
Kérem, hagy emlékeztessem Önöket arra, hogy feltétlenül értesítsék iskolánkat, ha a tanulóval egy háztartásban élő személy (családtag, rokon) elkapja a koronavírust. Kérjük, jelzésüket már akkor tegyék meg, amikor alapos indokuk van feltételezni a fertőzést, azaz pédául akkor, ha a háziorvos tesztelést kér.
Abban az esetben, ha a tanulóval egy háztartásban élő személy tüneteket mutat és a háziorvos tesztet kér, már ne engedjék a gyermekeket iskolába! A tesztek eredményére az országos egészségügyi ellátórendszer leterheltsége miatt napokat, néha több mint egy hetet is várni kell. Fontos, hogy az érintett tanuló már ebben az időszakban se járjon iskolába, és hogy az iskola tudjon az esetről.
A Nemzeti Népegészségügyi Hivatal érvényes eljárásrendje szerint a fertőzött személlyel közös háztartásban élők közvetlen kontakt személynek minősülnek, így rájuk is vonatkozik a karantén kötelezettség.
Fontos, hogy a gyermekük esetleges megbetegedését is haladéktalanul jelentsék!
Kérem szíves együttműködésüket gyermekeik és az iskolai dolgozók, végsősoron pedig valamennyiünk egészségének védelmében!
Köszönöm!
Tisztelt Szülők!
A KRÉTA rendszerben új modul készült el DKT (Digitális Kollaborációs Tér) néven. Kérem engedje meg, hogy röviden tájékoztassam ennek használatáról!
Bővebben: Tájékoztatás Szülőknek a DKT (Digitális Kollaborációs Tér) bevezetéséről
Kedves Szülők, Gyerekek!
Az őszi szünet 2020. október 23. (péntek) - 2020. november 1. (vasárnap) közötti időszakra esik.
Kedves Tanulóink, Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter újabb rendeletet adott ki, melyben kiegészíti/módosítja a járványügyi intézkedési tervet. Ennek okán módosul/kiegészül az intézkedési tervünk.
Az alábbiakban CSAK a módosuló részeket emelem ki, majd mellékelem a letölthető jarvanyugyi_intezkedesi_terv_vecsey_V3.0 verziószámú Vírusvédelmi intézkedési tervet.
Kérem, olvassák el figyelmesen!
Kedves Versenyző gyerekek!
Tisztelt Szülők!
Tisztelt Felkészítő tanárok!
Iskolánk névfelvétele, 1990 óta tartunk október elején Vécseys hetet.
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Gondolom, az elmúlt évek nagy sikerei után sokan várták már a más években szeptember utolsó hétvégéjén iskolánkban megrendezésre kerülő Érkerti Családi és Pályaorientációs Napot! Sajnos az élet, a tavaly novemberben a kínai Wuhanból elindult ma Covid-19-ként emlegetett rettegett koranavírus ebben az évben felülírja a terveket.
2020 szeptemberében a Vécsey az érvényben lévő korlátozások, az emberek egészségének védelme érdekében nem szervez Családi napot. Nem tettünk le azonban a pályaorientációs nap megrendezéséről. 2020. szeptember 26-án éppen ezért alkalmazkodva a jelenlegi körülményekhez ONLINE PÁLYAORIENTÁCIÓS NAPOT tartunk! Az eseményt valamennyi évfolyamunkon, különböző, az életkori sajátosságokhoz illeszkedő tematikával bonyolítjuk le.
Kedves Tanulóink, Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter újabb rendeletet adott ki, melyben kiegészíti/módosítja a járványügyi intézkedési tervet. Ennek okán, és az egyhetes tapasztalat alapján pénteki hatállyal módosul/kiegészül az intézkedési tervünk.
Az alábbiakban CSAK a módosuló részeket emelem ki, majd mellékelem a letölthető 2020.09.11-től hatályos, V2.0 verziószámú Vírusvédelmi intézkedési tervet.
Kérem, olvassák el figyelmesen!
2. AZ INTÉZMÉNY LÁTOGATÁSA
Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten a szülők részére szervezett programon való részvétel céljából.
A szülők gyermeküket a kapuig kísérhetik, és délután ott várhatják meg. Kérjük a szülőket, ne csoportosuljanak, és igyekezzenek megtartani a védőtávolságot! A tömeg elkerülése érdekében több lépcsőben és két kijáraton engedjük haza a gyermekeket.
A főbejáraton hagyják el az iskolát az alsó tagozatosok: 15:45 1. évfolyam, 15:50 2. évfolyam, 15:55 3. évfolyam, 16:00 4. évfolyam
A felső tagozatos napköziseket (a nem egyedül hazajárók kivételével) a napközis nevelők csoportonként 15:50 és 16:05 között az udvaron keresztül az elektromos kapuhoz kísérik.
Bővebben: 2020.09.11-én módosul a Vírusvédelmi intézkedési terv
Kedves Szülők, Gyerekek!
Szeretnénk segítséget nyújtani a KRÉTA e-Ellenőrző használatában.
Az első osztályosok ajándékot kaptak iskolakezdésre.
Elkezdődött a 2020-2021-es tanév! Tanévnyitó ünnepséget csak szűk körben, az első osztályosok részvételével tartottunk a járványhelyzet miatti biztonsági óvintézkedéseket betartva.
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Szeptember 1-én megkezdődik az iskola. A köznevelésben tanuló gyermekek és a munkájukat végző pedagógusok esetében különösen fontos a koronavírus elleni védekezés minél hatékonyabb megszervezése. Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) ezért kiadta a "Intézkedési terv a 2020/2021. tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről" című dokumentumot. Ennek alapján a mai napig minden iskola elkészítette saját "Járványügyi intézkedési tervét". Ennek kivonatát olvashatják itt tájékoztatásul, illetve letölthetik és megismerhetik a teljes dokumentumot.
Ezúton is kérek mindenkit a felelősségteljes viselkedésre, az intézkedési terv maradéktalan betartására!
1. FELKÉSZÜLÉS A NEVELÉSI ÉVRE, TANÉVKEZDÉSRE
Alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást végeztek munkatársaink. A fertőtlenítő nagytakarítás elvégzése során figyelembe vettük a Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK) ajánlását. A tagintézményvezető ellenőrizte a takarítások végrehajtását. Az ellenőrzésről jegyzőkönyv készült.
A portán kézfertőtlenítő szer került kihelyezése. Megtörtént a portás-vagyonőr képzése a járványügyi helyzetben a beléptetéssel kapcsolatos új feladatairól.
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
A tankönyvcsomagok a napokban érkeznek iskolánkba. Tájékoztatom Önöket, hogy kiosztásukra az első tanítási napon kerül sor, így azokat aznap a tanítás befejeztével lehet hazavinni.
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
A 2020/2021. tanév 2020. szeptember 1-én 7:45-kor elkezdődik! A járványügyi helyzet az életünk minden területét befolyásolja, így az iskolát is. A jelen állás szerint a hagyományos módon indulunk, persze az egészségügyi rendszabályok fokozott betartásával. Az iskolai "vírusszabályokról" egy másik bejegyzésben részletesen tájékoztatjuk önöket.
A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket eredményez. Ebben az évben jó idő esetén az alsó tagozatosok számára tartunk az udvaron rövid, ünnepélyes tanévnyitót 8 órától. A felső tagozatosok tanévnyitójára az osztálytermükben, osztályonként, osztályfőnöki óra keretében kerül sor.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is tanszertámogatást nyújt az általános iskola 1-4. évfolyamán tanuló, nyíregyházi lakóhellyel rendelkező diákok részére.
Bővebben: Tanszercsomag kiosztásával kapcsolatos tájékoztatás 2020/2021. tanév
Veres László, iskolánk tagintézményvezetője 2020. augusztus 13-án telefonon nyilatkozott a Kölcsey Televíziónak a várható iskolakezdésről, az iskolai felújításokról.
KEDVES SZÜLŐK!
Az iskola a nyári szünetben zárva tart. Ügyintézésre az alábbi időpontokban van lehetőség:
v 2020. július 8. (9.00-13.00-ig)
v 2020. július 22. (9.00-13.00-ig)
v 2020. augusztus 5. (9.00-13.00-ig)
v 2020. augusztus 17-től folyamatos.
vezetőség
2020.06.20-án (szombaton) elballagtak nyolcadikosaink. A járványügyi helyzet miatt a ballagás szűkkörű ünneplés keretében zajlott iskolánk hagyományainak megtartásával.
Minden kedves diákunknak kellemes pihenést, tartalmas időtöltést kívánunk a nyári szünetre!
Tisztelt Szülők!
Amint azt 2020. május 20-án Dr. Maruzsa Zoltán Köznevelésért felelős Államtitkár bejelentette a tantermen kívüli digitális munkarend a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad és a tanév hossza sem változik.
2020. június 2-től azonban egyéni vagy kiscsoportos (1-5 fő) foglalkozás szervezhető a tanulók felzárkóztatása céljából az iskola épületében.
Bővebben: Tájékoztatás kiscsoportos foglalkozás szervezhetőségével kapcsolatosan
Tisztelt Szülők!
Amint azt 2020. május 20-án Dr. Maruzsa Zoltán Köznevelésért felelős Államtitkár bejelentette a tantermen kívüli digitális munkarend a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad és a tanév hossza sem változik.
Június 2-től megváltozik azonban a gyermekfelügyelet rendje. Indokolt esetben immár a Vécseyben is szervezünk gyermekfelügyeletet. Ennek igénybe vételéhez írásban kell nyilatkozni, legalább egy nappal előtte, reggel 9 óráig. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a gyermek nevét, osztályát, az igényelt ügyelet első- és utolsó napját, valamint hogy naponta milyen időtartamban szeretnék a felügyeletet. Valamint hogy kérnek-e étkezést (tízórai és/vagy ebéd és/vagy uzsonna kérhető), a szülő működő telefonszámát, és egy nyilatkozatot arról, hogy a tanuló tudomásuk szerint egészséges.
Kedves Szülők!
A Vécsey Károly Tagintézmény előzetes felmérést végez a 2020. június 16-26. közötti gyermekfelügyelet, illetve a 2020. június 29-augusztus 23. időszakokra szervezendő napközis táborok vonatkozásában.
Gyermekfelügyelet iránti előzetes igények leadhatók:
25. hét |
26. hét |
35. hét |
2020. 06. 15. - 2020. 06. 21. |
2020. 06. 22. - 2020. 06. 28. |
2020. 08. 24. - 2020. 08. 30. |
Napközis táborra előzetes igény leadható:
27. hét |
28. hét |
29. hét |
30. hét |
31. hét |
32. hét |
33. hét |
34. hét |
2020. 06. 29. - 2020. 07. 05. |
2020. 07. 06. - 2020. 07. 12. |
2020. 07. 13. - 2020. 07. 19. |
2020. 07. 20. - 2020. 07. 26. |
2020. 07. 27. - 2020. 08. 02. |
2020. 08. 03. - 2020. 08. 09. |
2020. 08. 10. - 2020. 08. 16. |
2020. 08. 17. - 2020. 08. 23. |
Az igények jelzésére több lehetősége is van:
Közintézményeket Működtető Központ (KÖZIM)
4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1.
Tel: 06-42/512-835
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tisztelt Szülő / Gondviselő!
Tájékoztatom, hogy a 2020/2021-es tanévre az intézményi étkezést a Közintézményeket Működtető Központ az iskolai tanítási napokon biztosítja.
Bővebben: Közintézményeket Működtető Központ (KÖZIM) közétkeztetéssel kapcsolatos tájékoztatója
A felsős napközis nevelők Laczjákné Timi koordinálása mellett pénteken kedves dekorációt készítettek mind a beiratkozás, mind a jövőbeli iskolába érkezés kapcsán iskolánkban.
Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!
Köszönöm mindenkinek az elmúlt három hétben a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetése során tanusított ügyességét, talpraesettségét, kitartását és állhatatosságát melyek eredményeként sekerült elindítani, és hatékonyan működtetni az otthoni, digitális eszközökkel támogatott tanulást. Tudjuk, sok családban okozott nehézséget mind az internet, mind az informatikai eszközök beszerzése. Az elmúlt héten több mint 30 tanulói laptopot osztottunk ki kölcsönbe a rászorulóknak, és ezen a héten továbbiakat szeretnénk eljuttatni oda, ahol ez segítséget jelent.
2020. április 9-én megkezdődik a TAVASZi SZÜNET. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 8. (szerda) ezen a napon fognak tehát a szünet előtt utoljára tananyagot, feladatot kapni a gyermekek. A szünet április 14. keddig tart.
Kedves Gyerekek, Szülők!
Jó tudni, hogy a mobilszolgáltatók a koronavírus helyzetre való tekintettel extra adatmennyiségeket ajánlottak fel. Segítség képpen idelinkeljük az egyes szolgáltatók tájékoztatóit!
Kedves Szülők!
Indokolt esetben a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola iskolapszichológusa FODORNÉ KALÁN EDINA áll rendelkezésükre telefonon MINDEN PÉNTEKEN 8-16 ÓRA KÖZÖTT, a 06-70/363-0040- es telefonszámon, aki válaszol a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre elküldött levelekre is.
Kérem az iskolapszichológust csak indokolt esetben keressék, figyelembe véve a kliensfogadási idejét!