4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 27. | Telefon: 06-42-512-814 | e-mail: vecseytagiskola@gmail.com

Igen, megkezdődött!

2016. szeptember 1-én nyolc órakor az első tanóra kezdetét jelző csengőszóval megkezdődött a 2016-2017-es tanév. A csengő azonban most nem az első tanítási órára, hanem a Tanévnyitó ünnepségre hívogatott.

Néhány vidám iskolakezdő vers és hangulatos zene után tagintézményvezetőnk Kindruszné Stefán Erika köszöntötte a szülőket, tanárokat, és legfőképpen az ide járó gyermekeket. Ünnepi beszédében mindenkit arra bíztatott, hogy nagy igyekezettel bontakoztassa ki tehetségét, szorgalmasan tanuljon, és fegyelmezetten viselkedjen!

A közérdekű bejelentések között kitért arra, hogy alsó tagozatban egésznapos oktatást szervezünk, azaz a tanulóknak az ebéd után is vannak szaktárgyi órái, így arra kérte a szülőket, hogy csak a legindokoltabb esetben vigyék haza ebéd után gyermeküket. A felső tagozatban is 16 óráig kötelező a napközi, melynek keretében a tanulmányi foglakozások mellett ki-ki az érdeklődésének megfelelő szaktárgyi szakkörökön, sportkörökön, szabadidős foglalkozásokon vehet részt.

A szülők figyelmét felhívta arra, hogy a működési rendben meghatározott módon tárt kapukkal, szívesen fogadjuk őket az iskolában: szülői értekezleteken, fogadó órákon, illetve előzetes telefonos egyeztetés után egyéni fogadóórákon. Ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy indokolatlanul,  bejelentés nélkkül tanulmányi időben ne zavarják az iskolában folyó nevelő-oktató munkát!

Vannak, akik számára különösen emlékezetes marad ez a nap, hiszen elsőseink először lépték át a Vécsey Károly Tagintézmény kapuját, és első napjukat töltik a nagy múltú falak között. Nekik külön is boldog, kiegyensúlyozott tanévkezdést kívánunk! Első perceiket az új osztálytermükben fotókon is megörökítette Orosz Józsefné tanárnő. A képeket a 2016-2017. tanév mappában keressék!

FRISSÍRÉS: a képtár kiegészült Dalanics Katalin tanítónő fotóival! (2016.09.02)

 DSC01887

További képek itt!